• A támogatási formára minden félévben egy alkalommal lehet pályázni.
  • A sikeresen pályázók egyszeri kifizetéssel részesülnek a támogatásban.
  • A pályázat csak hirtelen, a szociális helyzetben bekövetkezett anyagilag megterhelő változás esetén adható be.
  • A pályázatokat a pályázatkezelőben lehet kitölteni, a szükséges igazolásokat személyesen, valamint postai úton kell eljuttatni a Hallgatói Önkormányzat irodájába.
  • Pályázhatnak a teljes idejű alapképzésben, egységes, osztatlan képzésben, mesterképzésben, korábbi rendszerű egyetemi, illetve főiskolai alapképzésben részt vevő hallgatók.
  • A pályázatban hivatkozni kell a megváltozott szociális helyzetre és azt igazolásokkal kell alátámasztani.
  • A pályázat elutasításra kerül, ha a valóságnak nem megfelelő adatokat tartalmaz és/vagy ha hiányoznak, illetve nem megfelelőek az igazolások.
  • A Diákjóléti Bizottság eredményhirdetése után 8 munkanapon belül van lehetőség fellebbezni a pályázatkezelőben.
  • Felhívjuk minden pályázó figyelmét, hogy a hamis adatközlés feljelentéssel és fegyelmi eljárás megindításával jár!